Az elmúlt két hétben 4 tornán és 8 bajnoki mérkőzésen voltak érdekeltek csapataink.
U8:
Szuperminiseink február 10-én hazai rendezésű C-tornán vettek részt.
U10:
Mini korú titánjaink február 9-én a Jégkert SE által rendezett B-tornán szerepeltek a Budai Jégpályán.
Február 16-án saját rendezésű A- és C-tornákon léptek jégre a kicsik.
U12:
Február 17-én az UTE A-csapatait fogadták előkészítős együtteseink.
U14 A:
Február 5-én a KMH SE Knights-hoz látogatott kölyök A-legénységünk. Bodzai Dávid már 26 másodperc elteltével betalált, majd 13 perccel később megduplázta góljai számát. A középső játékrészben Farkas Dávid is helyet követelt magának a gólszerzők névsorában; ezt követően ellenfelünk időt is kért, amiből mi jöttünk ki jobban, hiszen Ivády Nina szinte azonnal megzörgette a hazaiak hálóját. A mieink lelkesedése a záró harmadra sem lankadt – előbb Hámori Boldizsár mattolta a pirosmezes portást, végezetül pedig Bodzai foglalta keretbe a mérkőzést a harmadik találatával. 0-6 arányú, simának mondható győzelmet aratott tehát kölyökcsapatunk, csak így tovább!
Eredmény – U14 A-bajnokság, középszakasz (7-12. helyezettek):
KMH SE Knights – Óbuda Hockey Academy 0-6 (0-2, 0-2, 0-2)
U16:
Serdülő együttesünk február 13-án Székesfehérváron vendégszerepelt. Az első harmad végén 1-1-es döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok (a mi találatunkat Lambert Levente szerezte), majd a középső játékrészben a két brigád szinte tökéletesen lemásolta az első húsz perc történéseit (a mi részünkről ismét Lambert felelt a gólért). Úgy tűnt, a záró etap is ugyanígy ér véget (3-3, Lambert mesterhármasával), ám a gólunk után időt kértünk, ami be is vált: Farkas Boldizsár bő egy perccel a vége sípszó előtt eldöntötte a találkozó sorsát. A hazaiakon már a kapuslehozatal sem segített, így 3-4 arányban a miénk lett a diadal!
Gergely Zsombor így értékelt:
Nem játszottunk sajnos azon a szinten, amit tudunk, de a játékosok megint bizonyították, milyen jó csapattá értek össze ebben az évben! Mindenki kivette a részét ebből a győzelemből!

Február 17-én a Vasas SC-hez látogattunk. Az első játékrész a hazaiaké volt, két góllal elmentek a piros-kékek. A középső harmadban ezt megtoldották további három találattal, de ezt követően Nádasy Márton szépített. A záró etapban Lambert Levente még közelebb hozta a mieinket, ám sajnos ezután két további Vasas-gól következett, ami el is döntötte a végeredményt: 7-2 oda.
Gergely Zsombor így látta a találkozót:
Nem volt jó mérkőzés. Sajnos nem funkcionáltunk csapatként, és sérülések is sújtottak minket. A hibákat javítjuk, és továbblépünk.
Eredmények – U16-os bajnokság, középszakasz (II. csoport):
Ifj. Ocskay Gábor JA B – Óbuda Hockey Academy 3-4 (1-1, 1-1, 1-2)
Vasas SC – Óbuda Hockey Academy 7-2 (2-0, 3-1, 2-1)
U18:
Február 14-én a Dunaújvárosi Acélbikák jöttek vendégségbe ifjúsági csapatunkhoz. Az első húsz percben három vendéggól után Sipos András Miklós találatával feljebb zárkóztunk, azonban a második harmadban ellenfeleink hat alkalommal juttatták a korongot a hálónkba. A záró játékrészt is a DAB kezdte jobban, viszont az utolsó öt percben megtáltosodtak a mieink, és Szabó Alex góljával, valamint Lambert Levente duplájával 4-10-re módosítottuk az eredményt.
Eredmény – U18-as bajnokság, középszakasz (11-14. helyezettek):
Óbuda Hockey Academy – Dunaújvárosi Acélbikák 4-10 (1-3, 0-6, 3-1)
Női U25:
Lányaink február 9-én a MAC Budapest Marilyn otthonában játszották le a negyeddöntő első találkozóját. A meccs elején kétgólos vezetéshez jutottak a hazaiak, amit Rezi Emma csökkentett eggyel, de ellenfelünk még ebben a harmadban visszaállította a különbséget. A folytatásban Farsang Noémi ismét közelebb hozta az OHA-t, ám a Marilyn erre két újabb góllal válaszolt. A hajrában három MAC-os találat közé csak egy óbudai tudott beférkőzni Péter Csilla révén, így a végeredmény 8-3 lett.
Február 10-én mi rendeztük a visszavágót. Noha az első harmadbeli háromgólos vendégvezetés után a középső játékrészben nem esett gól, az utolsó hét percben még négyszer került a kapunkba a pakk, így 0-7-es eredménnyel fejeztük be az idei szezont.

Eredmények – Női U25-ös bajnokság, negyeddöntő:
MAC Budapest Marilyn – Óbuda Hockey Academy Girls 8-3 (3-1, 2-1, 3-1)
Óbuda Hockey Academy Girls – MAC Budapest Marilyn 0-7 (0-3, 0-0, 0-4)