Az Óbuda Hockey Academy és a Madonna Sport együttműködésének köszönhetően szurkolói és sportolói termékek széles választéka érhető el ezen a LINKEN.

Köszöntjük az Óbuda Hockey Academy honlapján!
Kis és nagy pályánk is egész évben nyitva tart! Nem zárunk be!
Az Óbuda Hockey Academy és a Madonna Sport együttműködésének köszönhetően szurkolói és sportolói termékek széles választéka érhető el ezen a LINKEN.
A fiatal magyar rider a Red Bull Ice Cross World Championship második judenburgi futamán a 6. helyen végzett a juniorok között.
Végre! Egy év telt el azóta, hogy Czirják Áron utoljára Red Bull Ice Cross World Championship futamon vehetett részt. És ha már megtört a jég – persze csak képletesen – rögtön kettőn is rajthoz állhatott. Mindkét ATSX250-es viadalt az ausztriai Judenburgban rendezték meg végül – a másodikon Áron ráadásul pályafutása legjobb eredményét érte el!„Nagyon hiányzott már a versenyzés! Főleg az, amikor négyen állunk a rajtkapuban, egy öklözéssel szerencsét kívánunk egymásnak, miközben várjuk az indítást.”
Először február 6-án gyűlt össze az európai mezőny Judenburgban, hogy újra átélhesse mindenki a hőn áhított versenyzés feelingjét. Áronnak kicsit pechje volt, mert két nappal a futam előtt edzés közben a nagyugratón beverte a térdét, így a fájdalom alaposan rányomta a bélyegét a versenyzésére – a juniorok között azért így is 11. lett, a felnőtt mezőnyben pedig 39.Aztán a francia versenyt is átrakták Judenburgba, Áron pedig ezzel nagy lehetőséget kapott, hiszen így összesen két hetet tölthetett kint.„A második elég jól sikerül, összejött az első top tízes eredményem! Juniorban értem ezt el, hatodik lettem, férfiben pedig huszonnyolcadik. Ez annak is betudható, hogy nem fájt már a térdem, illetve, hogy egy egész hétig kint edzhettem a pályán, így két-három másodpercet is gyorsulni tudtam.”
Pedig közben a körülményekkel is meg kellett küzdeniük, hiszen míg az első versenyen plusz fokok voltak és napsütés, a második alatt már mínusz 12 fok.„Eléggé fáztunk… Egyébként felnőttben az összes versenyző ötven-hatvan, míg juniorban a nyolcvan százaléka ott volt, úgyhogy elég erős mezőny gyűlt össze. A második futam szombatján volt egy fun race is, egy csapatverseny. Én egy kevert teamben voltam egy írrel és két lengyellel, a hatodik helyen végeztünk.”
Áron megkóstolhatta a versenyen a Red Bull osztrák téli kiadását a Gletschereist is, ami szerinte elég jól sikerült. Úgyhogy minden klappolt – egyedül a szurkolók hiányoztak kicsit.„Főleg a rajtkapuban, hogy lenézve nem láttad ott állni a rengeteg ember. Viszont a biztatást így is megkaptuk a befutónál a többiektől, családtagoktól, a stafftól meg néhány síelőtől.”
Forrás: RedBull.hu Megjelenés 18.02.2021 · 13:47 UTC+1
Az Óbuda Hockey Academy eltökélt célja, hogy olyan játékosokat neveljen, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Tavasszal és a nyár végén 4 játékosunk számára szervezett próbajáték lehetőséget az egyesületünk szakmai vezetője Timo Tuomi. Farkas Boldizsár és Nádasy Márton játéka felkeltette az Porin Ässät vezetőinek figyelmét és végül visszahívták a két játékost, akik így már ott kezdték el a 2020/2021-es szezont – velük készült interjúnkat olvashatjátok.
Hogyan kerültetek Finnországba?
Farkas Boldizsár: Rengeteg játékos célja hogy egyszer külföldön játszhasson, az Óbuda Hockey Academy segítségével (Akiknek ezúton is köszönök mindent) már kétszer is szerencsét próbálhattam az ezer tó országában, Finnországban. Először Jyväskylä-ban a JYP majd a Porin Ässät csapatánál próbálhattam ki magam, viszont csak a második városban Poriban egy 5 napos próbajáték után kaptam meg a helyem a csapatban.
Nádasy Márton: Az Óbuda Hockey Academy által már többször próbálhattam ki magam Finnországban és végül az Ässät nevű csapatnál maradtam kint. Utólag átgondolva kicsit több időt kellett volna kint tölteni a próbajáték alatt.
Milyenek az edzések? Miben látjátok ennyi idő után a különbségeket Magyarországhoz képest?
Farkas Boldizsár: Lassan 1 hónapja vagyunk az egyesületnél és szerintem mostanra tudtam teljesen felvenni a tempót és a gondolkodásmódot. A magyar és a finn jégkorong között rengetek a különbség, de legfőképp a játék sebessége és stílusa tér el egymástól.
A heti 6 edzésünkkel készülünk fel a hétvégi mérkőzésekre, amiből általában kettő, egy szombaton egy pedig vasárnap van.
Nádasy Márton: Az edzések mindig a csapattal vannak reggel általában száraz van és este pedig mindkettő. A különbség az, hogy ők nagyon higgadtan és magabiztosan játszanak, nekünk kell egy kis idő ahhoz hogy megszokjuk a tempót és nyugodtan tudjunk játszani. Azt is meg kell szokni hogy mindig fent kell lenni a fejnek és edzésen mindig 110%-ot kell nyújtani. A bajnokság már három hete kezdődött és idáig 4 mérkőzésből 3-mat nyertünk.
Hogy sikerült a beilleszkedés?
Farkas Boldizsár: A csapattársak és az edzők is nagyon befogadóak voltak velünk már az első napon is, a srácok fele tud csak angolul, de ez nem volt nagy akadály a beilleszkedésben. A helyiek visszahúzódóak, de egyben barátságosak is. A boltban a pénztáros néni továbbra is finnül beszél hozzánk, hátha egy nap megértjük. Szabadidőnkben általában otthon vagyunk, pihenünk, tanulunk és mivel egy egész háztartást kell vezetnünk, főzünk és néha napján még takarítunk is.
Nádasy Márton: Finnországban nagyon komolyan veszik a vírust és mindig kesztyűt kell hordani. Általában van reggeli edzés utána vagy főzünk, vagy elmegyünk enni, majd esti edzés és pihenünk, emellett sokat tanulunk és gyakorlunk. A csapattársak nagyon befogadóak és örültek nekünk, a vezetőedző nem tud angolul, de a játékosok mindig fordítanak nekünk. Mivel bringával közlekedünk, így elég sok mindent láttunk már a városból. Bár van még, hely amit nem láttunk de igyekezünk mindent megnézni.
Büszkék vagyunk a fiúkra és ezúton is sok sikert kívánunk Nekik, valamint reméljük, hogy a jövőben még több óbudai játékosnak lesz lehetősége nemzetközi pályafutásra!
Kedves Sportolók, Szülők és Látogatók!
Innen letölthetitek a szövetségtől kapott tájékoztatót a szövetségi rendezvényekkel kapcsolatban.
Ebben a dokumentumban szereplő egészségügyi óvintézkedéseket minden mérkőzésen be kell tartanunk!
A mai naptól az Óbudai Jégcsarnokba a belépés csak MASZK-ban engedélyezett mindenki részére (sportoló, edző, munkatárs).
A maszk viselése kötelező mindenhol, kivéve a sportolók és sportszakemberek részére a jégen és az edzőteremben.
Amennyiben valakinek nincs maszkja, a bejáratnál lehetősége van vásárolni. A korlátozott készletek és anyagi lehetőségeink miatt arra nincs lehetőségünk, hogy mindenkinek, aki a csarnokba belép ingyen maszkot adjunk.
Az utánpótlás bajnokságok mérkőzéseit szigorú egészségügyi protokoll betartásával kell megrendeznünk, a résztvevő csapatok számára pedig szigorú beléptetési feltételekkel.
A MÉRKŐZÉSEK MINDEN ESETBEN ZÁRTKAPUSAK! A kormányrendelet értelmében nézők nem lehetnek jelen a sportrendezvényeken.
Aki bármilyen tünetet észlel magán, kérjük, hogy maradjon otthon és a protokollnak megfelelően járjon el!
Az Óbuda Hockey Academy folytatja a megkezdett szisztematikus munkát, így az U18-as csapat vezetőedzői posztjára Timo Tuomi szakmai vezető javaslatára felkérte a finn Mirko Frimant. A vezetőedzővel készült rövid interjút pedig az alább olvashatjátok!
Köszöntünk az OHA-nál Mirko! Hogyan kerültél az Óbudai Hockey Akadémiához? Mik a terveid, milyen csapatot szeretnél kialakítani nálunk?
Timo Tuomi, az OHA szakmai vezetője májusban megkeresett és megkérdezte, hogy szeretnék-e az OHA-nál dolgozni. Amikor junior játékos voltam, akkor Timo az edzőm volt, ha úgy vesszük, egy kicsit visszamegyünk az időben, nagyon várom, hogy újra együtt dolgozhassunk.
Először szeretném megismerni a játékosokat, látni őket a jégen és a jégen kívül is, hogy tudjam milyen játékosok és emberek vannak a csapatunkban. Ezek után már részletesebb edzésterveket készíthetek, melyek kiterjednek azokra a készségekre, amelyeket fejleszteni akarunk és erősségeinkre, amelyekre építhetünk. Általában az a tervem, hogy az egyéni képességeket erősítsük, hiszen a játékosok fejlődése növeli a rutin szintjét, így a csapat is jobb lesz.
Ami a csapatot illeti, a legfontosabb az, hogy jó emberek legyenek a csapatban, erős karakterek és játékosok, akik elkötelezettek a csapatértékei mellett, minden nap jól dolgoznak és tisztelik az egyesületet és a csapattársaikat. Amikor junior játékosokról beszélünk, ezek a dolgok megtanulása időbe telik, de a jégkorong mindig egy tanulási folyamat.
Egy szezont már dolgoztál Magyarországon. Mik az eddigi tapasztalataid? Hogyan látod a Magyar jégkorong jövőjét?
Legutóbb, amikor Magyarországon voltam az nagyon pozitív élmény volt számomra. Kezdetben voltak nehézségek, melyekre számíthat az ember, ha más kultúrába kerül, de miután hozzászoktam minden jól ment. Csak egy szezont töltöttem Magyarországon, így a magyar jégkoronggal kapcsolatos tapasztalatom kissé szűk, de a látottak alapján hiszem, hogy rengeteg potenciál van benne. Ha mindenki folytatja a kemény munkát, akkor idővel Magyarország meg tudja vetni a lábát a sportág elitjében.
A finnek a sportág elitjéhez tartoznak a kezdetek óta. Miben rejlik a titok? Mit kell a magyaroknak átvenniük a finn jégkorongból?
Nincs nagy titok a finn jégkorong sikere mögött. Minden a magas szintű napi munkán alapszik, minden edzésidőt a legjobb minőségben kell kihasználni. Finnországban a játékosokat helyezzük a középpontba, ez azt jelenti, hogy minden játékos különböző képességekkel és eltérő mentalitással rendelkezik, ezért megpróbáljuk ezt megérteni, majd megtalálni a módját, hogy a játékosok tudását a csapat érdekeit előtérbe helyezve ki tudjuk használni. Azt gondolom, hogy a legnagyobb erősség az, ha a játékosok elkötelezik magukat a csapat és a játékrendszer értékeivel szemben, valamint tiszteletben tartják a munkakörnyezetet. A játékosok profi és jó sportolók akarnak lenni, ami jó alapot biztosít a munka és a csapatépítés számára.
Mondd el, milyen módszereket részesítesz előnyben az edzői munkád során. Mik a bevált eszközeid, hogyan tanítod és motiválod a sportolókat?
Számomra a legfontosabb dolog, hogy egy kicsit se veszélyeztessem a napi edzés szintjét. Az edzés célja nyilvánvalóan a játékosok készségszintjének javítása, de rutinszintjük emelése is. Minél rutinosabbak, annál jobb lesz a csapat. De szükségünk van arra, hogy keményen folytassák az edzést, és minden edzés során végig összpontosítsanak. Versenyre van szükségünk az edzés során is. Erősségeim a játékosokkal való együttműködés egyéni képességfejlesztés terén. Tudom, hogyan kell tanítani a játékot a játékosoknak, felismerem az egyes játékosok erősségeit, és ebből a szempontból kicsi célokat tűzhetek ki a játékosok fejlődéséhez. Egy új csapatnál mindig eltart egy rövid ideig, hogy megismerjük a játékosokat, de nagyon várom, hogy találkozzam a srácokkal.
Van kedvenc csapatod, játékosod? Ki a példaképed?
A kedvenc csapatom természetesen a szülővárosom csapata, a JYP Jyväskylä, ahol junior éveim alatt játszottam. Az NHL-ben a Boston Bruinsnak drukkolok. Amikor junior játékos voltam, bálványom Jari Lindroos nevű játékos volt, aki a JYP-en játszott. Most rengeteg jó játékost tudnék említeni, de általában csodálom azokat a játékosokat, akik nem félnek a hibáktól, és azokat a játékosokat, akik mindig hajlandóak megtenni mindazt, ami egy mérkőzés megnyeréséhez szükséges. Ha egy játékost kellene kiemelnem, akkor az Connor McDavid, akinek játéka már-már művészet!
Mesélj kérlek a jégkorongon kívüli életedről! Mivel foglalkozol, amikor nem a jégkorong van a fókuszban?
Az edzősködésen kívül média-szerkesztői tanulmányokat végeztem, ami nagyon érdekes, lehetőséget adott arra, hogy a jégkorongról elvegye a gondolataimat. Ez egy 2 éves képzés, de immár negyedik éve folytatom (az edzősködés miatt), tehát lehet, hogy nemsokára le is diplomázom. Nem tervezek karrierváltást, de nagyon szórakoztató tanulni. Az edzői munka nagyon lefoglal, így a szezonban nem sok szabadidőm van, amikor mégis akad, akkor csak megpróbálok pihenni, jó sorozatokat nézni, zenét hallgatni, valami olyat csinálni, ami elvonja a gondolataimat munkától.
A karantén időszak alatt sem tétlenkedtek a csarnokban, hiszen a nagy pályán megújult a világítás, a gumiburkolat, valamint a csarnok falainak fedése is. A jeges eszközparkot is kibővítettük, így segítve játékosaink fejlődését. A főépületben rengeteg fejlesztés történt, a kiszolgáló helyiségek mellett 4 új öltözővel bővültünk.
A kialakult vírushelyzet után Óbudán elsők között fagyasztottuk újra a jeget. Július első hetében a Jégkert SE, a Városgazda Akadémia és a Hatvani Gigászok csapatait táboroztak nálunk, míg a következő héten az ACE HOCKEY és a Pavuk SE nyári tábora zajlott rengeteg gyerek részvételével. A hónap második felében több műkorcsolya és jégkorongos tábornak is otthon ad a csarnokunk. Augusztusban pedig már a korosztályos edzőtáborokkal töltjük meg a jeget.
Az Óbuda Hockey Academy U18 és U16 csapata a felnőtt válogatott jégkorongozóinak is segítséget nyújtott, hiszen heti két alkalommal közösen edzhettek jégen és szárazon egyaránt. Remek alkalom volt arra, hogy az OHA idősebb játékosai közelről megtapasztalják milyen a profi mentalitás és játék sebessége ezen a szinten. Ezúton is köszönjük Bálizs Bencének, Kiss Dánielnek, Kreisz Brúnónak, Magosi Bálintnak, Nagy Krisztiánnak, Papp Kristófnak, Pozsgai Tamásnak, Révész Marcellnak, Sebők Balázsnak és Tóth Adriánnak, hogy eljöttek, várjuk őket jövő nyáron is!
Az Óbuda Hockey Academy az infrastrukturális fejlesztések mellett az elmúlt években az edzői stáb megerősítésén is dolgozott. Örömmel jelentjük be, hogy edzői garnitúránkat sikerült egy komoly névvel bővíteni.
Kercsó Árpád jelenleg az egyetlen mesteredzői diplomával rendelkező jégkorongedző Magyarországon. Az erdélyi születésű szakember 1985-ben települt át Magyarországra. Szenvedélyes munkáját legkisebb korosztályokkal kezdte Dunaújvárosban és építette fel a város legendás csapatát, amelyik ötszörös magyar bajnok és tízszeres Magyar Kupa győztes lett. Az A csoportba feljutott sapporoi és krakkói válogatottak játékosai közül is sokan megfordultak a kezei alatt, többeknek nevelőedzője volt. Felnőtt csapatok melletti tapasztalatát később utánpótlás-edzőként vitte tovább, dolgozott a Ferencváros, a Budapest Stars, az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és Zalaegerszeg csapatainál is.
Kercsó Árpád 2020 nyarától már az Óbuda Hockey Academy sikereiért dolgozik. Feladatai közé tartozik majd a toborzási programunk megerősítése, a játékosok külön jeges edzéseken történő egyéni képzése, valamint az U8 és U10 korosztályok szakmai munkájának fejlesztése. Az elmúlt évtizedekben rendkívül sok tehetséges játékos került ki a kezei alól, így bízunk benne, hogy munkájával egyesületünk továbbfejlődéséhez is hozzá tud járulni.
Köszöntünk Óbudán és sok siker kívánunk Árpi bá’!
Tisztelt Szülők!
Tekintettel arra, hogy az új koronavírus helyzet miatt a Kormány rendkívüli jogrendet hirdetett, melyben megtiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását, az Óbudai Jégcsarnokban ezt a létszámot meghaladó rendezvényt, mérkőzést szervezni, megtartani tilos!
Ennek megszegése súlyos jogi következményekkel jár.
A fentiek miatt a jégpálya üzemeltetője, az Óbuda Hockey Academy edzői és a munkatársai intézkedni fognak, hogy rendezvény, mérkőzés alkalmával 100 főnél több személy (melybe beletartoznak a résztvevők, szurkolók, létesítmény dolgozók és egyéb közreműködők) ne tartózkodjon a létesítményben, adott esetben zárt kaput rendelünk el.
A fentiekkel összhangban, 2020.03.12-től határozatlan ideig a szupermini és mini edzések látogatása szülők részére korlátozott. A gyerekek öltöztetésében tudtok segíteni, de jégpálya területén korlátozottan tudtok tartózkodni.
A Magyar Jégkorong Szövetség tájékoztatása szerint a bajnoki mérkőzések ZÁRT KAPUS rendezvények lesznek, így csak a mérkőzések hivatalos résztvevőit (játékosok, hivatalos személyek) tudjuk beengedni a jégcsarnokba.
Aki gyermekén bármilyen influenzás tünetet lát, kérjük ne hozza a közösségbe gyermekét, felelősek vagyunk egymásért is.
Kérjük, hogy a fentiek végrehajtásában legyenek közreműködők és megértők.
Budapest, 2020.03.11.
Balog Péter s.k.
Ügyvezető
Óbuda Hockey Academy
Szombaton és vasárnap tornát rendezett négy U12-es együttes részvételével az Óbudai Hoki Akadémia. A hazai csapat mellett a KSI SE, a Sportország SC és az Újpesti TE alakulatai szerepeltek az eseményen.
Az első napon OHA-UTE, KSI-Sportország, UTE-KSI és OHA-Sportország találkozókkal indult a verseny. A kifejezetten B-csapatoknak szánt rendezvényen a Sportország és az UTE dominált, így másnap a KSI-OHA és a Sportország-UTE mérkőzések hoztak valódi izgalmakat. A bronzmeccsen és a döntőben a csoportkör eredményeinek fényében ugyanez a két párharc ismétlődött meg, amelyeken nagyon szoros végeredmények születtek – az aranyérmet végül a Cápák szerezték meg, míg a dobogó harmadik fokára az Óbuda állhatott fel!
A végső sorrend tehát:
Gratulálunk a csapatoknak a szép teljesítményhez! Jövő hétvégén, vagyis április 27-28-án az U14-es Óbuda Hoki Kupával folytatódik a sorozat.
Az elmúlt hetekben lezárultak a korosztályos pontvadászatok. A 13-15. héten 8 bajnoki mérkőzésen és 8 tornán voltak érdekeltek csapataink.
U8:
Szuperminiseink április 7-én a Sportország SC által rendezett B- és C-tornán vettek részt hazai pályán, az Óbudai Jégcsarnokban. Nagy Renáta így számolt be a C-tornáról:
A gyerekek az első perctől kezdve keményen korcsolyáztak, és pár perc elteltével komoly gólzáport zúdítottak az ellenfél kapujára, ami 4 meccsen keresztül töretlenül folytatódott. A picik csodálatos teljesítményt nyújtottak, és egytől egyig boldogan vették át az érmeket. Külön kiemelném a kapusunkat, aki nagyon ügyesen védett, pedig most volt az első mérkőzése. Gratulálok a picúroknak!
U8-asaink április 14-én ugyancsak C-tornát rendeztek az OHA “főhadiszállásán”. Hegedüs Zoltán így foglalta össze a hétvége történéseit:
Az elmúlt hétvégén a kezdőké volt a főszerep. Szombaton saját rendezésű U10 C kezdő tornát rendeztünk, míg vasárnap az U8 “0 km-es” csapatunk kezdte meg jégkorongos pályafutását. Mindkét “válogatott” kitett magáért, és igen jó hangulatú mérkőzéseket láthattunk. Annak ellenére, hogy első hivatalos tornán vettek részt a srácok, nem szeppentek meg, nem rogytak össze a “feladat” súlya alatt. Még az 5-6 éves legkisebbek is úgy dolgoztak, mintha nem életük első jégkorong tornáján vettek volna részt. Gratulálunk mindkét kezdő csapatunknak, most már ők is rátértek a jégkorongosok ösvényére. Csak így tovább!
U10:
Mini brigádunk a KMH SE C-tornáján szerepelt április 7-én a Tüskesátorban, majd április 13-án szintén C-tornát rendezett Óbudán (utóbbihoz a beszámolót lásd feljebb).
U12:
Előkészítős együttesünk április 4-én útnak indult a szlovéniai Bledbe, ahol egy három napig tartó, nívós nemzetközi tornára voltak hivatalosak a mieink az U14 A-sokkal egyetemben.
Haluska Gábor a következőket írta az eseményről:
Április hónap elején a Szlovéniában megrendezésre került nemzetközi tornán U14-es és U12-es csapataink vettek részt.
Az Újpest és az Óbuda képviselte Magyarországot, de volt osztrák, cseh, ukrán, olasz és szlovén csapat is. A tornán erős csapatok vettek részt, így legtöbbször a védekezésre kellett a hangsúlyt fektetni. Kapusaink is kiválóan teljesítettek, keményen védték hálójukat. A mérkőzések mindegyikéről el lehet mondani, hogy minden játékos koncentráltan játszott, és mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érje el a csapat.
Előkészítő csapatunk minden napot kora reggel kezdett, kölyök csapatunk pedig általában késő éjjel zárta a napot. Egy nap két mérkőzést játszott mindkét csapatunk, melyek két, húszperces félidőre voltak osztva, és mindkét félidő egy-egy mini meccsnek számított. Az első napon sajnos az osztrák csapat késése miatt a program csúszott, így a megnyitó ünnepség teljes egészében elmaradt, illetve U14-es csapatunknak késő éjszaka kellett az Újpest ellen játszania. A késői időpont ellenére nagy tempójú, kiegyenlített mérkőzést játszottak egymással a csapatok.
Második napon U12-eseink ismét kora reggel kezdtek, és ezúttal az olaszok ellen kellett helytállniuk. Az idősebb korosztálynak késő délelőtt kezdődött a kötelező program, így ők a reggeli után egy közös sétára indultak a Bledi-tó körül. Az időjárás a torna ideje alatt nem volt a legjobb, de amikor éppen nem esett az eső, próbálták kihasználni a lehetőséget, és ismerkedtek a környék látnivalóival.
A séta után először az osztrák csapattal, majd este a helyiek csapatával kellett megküzdeniük. A két mérkőzés között pedig az U12-csapattal együtt ellátogattak a Bledi várba, melyet a tó partján egy 140 méter magas szikla tetejére építettek.A torna harmadik napján a korai órákban az U12-es játékosok lejátszották a helyosztó mérkőzéseket, délelőtt pedig az U14-játékosok mérkőztek a csehek keményen játszó csapatával.
Az elfogyasztott ebédet követően a csomagokat bepakoltuk a buszba, és elindultunk haza.
A közösen eltöltött négy nap alatt szerzett élményeket és a mérkőzések alatt gyűjtött tapasztalatokat biztosan pozitív élményként viszik tovább a fiatalok.
U14 A:
Kölyök A-gárdánk március 30-án az Egerszegi Titánoknál vendégeskedett. Az első játékrészben két hazai gól között Hajdu Botond volt eredményes, a második felvonásban egy újabb egerszegi találatot követően Bodzai Dávid révén zárkóztunk, ám a hajrában a narancsmezesek kettőt is lőttek, így ők zsebelték be a győzelmet.
Április 2-án Miskolcon, a DVTK Jegesmedvék ellenében fejezték be a bajnoki idényt a srácok. Sajnos a lezárás nem sikerült a legjobban: az első húsz percben szerzett kettő, a folytatásban becsúszott egy, végül az utolsó etapban lőtt újabb három góljukkal a borsodiak örülhettek a végén, miközben az ő kapujuk ezúttal érintetlen maradt.
Két nap múlva, április 4-én a kölykösök is útra keltek Bledbe (a beszámolót lásd feljebb).
Eredmények – U14-es bajnokság, helyosztók (9-18. helyezettek):
Egerszegi Titánok – Óbuda Hockey Academy 5-2 (2-1, 1-1, 2-0)
DVTK Jegesmedvék – Óbuda Hockey Academy 6-0 (2-0, 1-0, 3-0)
U14 B:
Kölyök B-alakulatunk március 28-án az Ajkai Óriásokhoz utazott. A meccs elején Képes Kevin Kristóf megszerezte csapatunknak a vezetést, ám hamarosan az Óriások két góllal átvették azt. A második játékrészben Molnár Levente még kiegyenlített, azonban ezt követően hétszer is beköszöntek az ajkaiak. A hajrában Kővári Álmos és Vincze Lajos Barnabás gólja közé beékelődött még egy hazai, így a végén 10-4-es ajkai győzelem született.
Haluska Gábor így értékelte a mérkőzést:
A játékkedv nem volt megfelelő. A koncentráltság elmaradt, a srácok csak keresték önmagukat. Néhány játékos kivételével a legtöbben a pozíciójukat sem tartották megfelelően. A hosszú utazások általában megviselik a csapatot. Ez most sem volt másképp.
Március 30-án a KMH SE Warriors fogadott minket. Sajnos itt nem termett nekünk túl sok babér: a hazaiak öt, kettő, majd újabb kettő találattal 9-0 arányban győzedelmeskedtek.
Második számú kölyökgárdánk április 1-én Óbudán tett pontot a bajnoki szezon végére, amikor is a KSI SE volt az ellenfél. Az első játékrészben két gólt szerzett ellenfelünk, majd a folytatásban újabb két KSI-találatot követően Angyal Máté szépített emberhátrányból. Az utolsó húsz percben már csak egy vendéggól született, így 1-5 lett a vége.
Eredmény – U14-es bajnokság, helyosztók (19-31. helyezettek):
Ajkai Óriások – Óbuda Hockey Academy B 10-4 (1-1, 6-1, 3-2)
KMH SE Warriors – Óbuda Hockey Academy B 9-0 (5-0, 2-0, 2-0)
Óbuda Hockey Academy B – KSI SE 1-5 (0-2, 1-2, 0-1)
U16:
Serdülő együttesünk három meccses héttel zárta a bajnoki szezont. Március 27-én az Ifj. Ocskay Gábor JA B érkezett hozzánk. Az első harmadban Lambert Levente duplázott, de a fehérváriak háromszor is a hálónkba juttatták a korongot. A következő felvonásban csupán a vendégek találtak be kétszer, és bár a záró játékrészben Lambert négyre növelte góljainak számát, a kék-fehérek ebben az etapban is eggyel többször villantak, így végül 4-8-as diadalt arattak.
U16-osaink március 29-én a MAC Budapest B-t fogadták Óbudán. Jól kezdtünk, Ivády Milán már az 5. percben betalált, majd az első harmad vége felé Lambert Levente duplázott egy perc leforgása alatt. A középső játékrészben Ivády, majd Lambert is növelte saját és csapata góljainak számát, ám a nagy különbség ellenére a hajrában sem lankadt a lelkesedés: ezúttal előbb Farkas Boldizsár volt eredményes, végül Ivády az utolsó hat percben még kétszer mattolta a vendégek portását. A mi oldalunkon Juhász Mátyás hibátlan teljesítményt nyújtott a kapuban.
Gergely Zsombor így értékelte a találkozót:
Csapatként, jó egyéni teljesítményekkel megtoldva magabiztos győzelmet arattunk. Nagy gratuláció mindenkinek!
Március 31-én mi mentünk az UTE B-hez. A találkozó elején egy perc alatt két találat is született: egyszer Lambert Levente, egyszer pedig egy újpesti szerzett gólt. A folytatásban újfent Lambert szerezte meg nekünk a vezetést, de a lila-fehérek hamar egyenlítettek. A hajrában Lambert újabb két, valamint Patonai Csanád egy góljára már nem jött hazai válasz, így győzelemmel zártuk a bajnoki idényt!
Eredmények – U16 B-bajnokság, helyosztók:
Óbuda Hockey Academy – Ifj. Ocskay Gábor JA B 4-8 (2-3, 0-2, 2-3)
Óbuda Hockey Academy – MAC Budapest B 8-0 (3-0, 2-0, 3-0)
UTE B – Óbuda Hockey Academy 2-5 (1-1, 1-1, 0-3)
Női U25:
Április 13-án, szombaton a csoportkörben 3, majd a vasárnapi helyosztón 1 mérkőzést játszottak az óbudai lányok a Méri Janka Emléktornán. Az első meccsen az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ellen szenvedtünk 5-1-es vereséget, majd a KMH Piros gárdájával szemben maradtunk alul 6-3 arányban, ezt követően azonban jött a feltámadás, és a MAC Marilynt magabiztos játékkal sikerült 6-3-ra legyőznünk! A helyosztón a Serbian Girls együttese volt az ellenfelünk, de a szláv hölgyek 5-2-es győzelmükkel behúzták az 5. helyet. Ezzel mi lettünk a hatodikak a 8 csapatos tornán, ami a mezőny átlagéletkorát és játéktudását tekintve, valamint azt figyelembe véve, hogy beugrós csapatként egy napunk volt a felkészülésre, jó eredménynek számít.