Tóth Adrián: “A jégkorong az életem”

Augusztusban nem csupán egy nagynevű finn mentoredzővel erősödött az Óbuda Hoki Akadémia szakmai stábja, hanem magyar szakemberek is érkeztek klubunkhoz. Közülük elsőként Tóth Adriánt mutatjuk be, aki jelenleg is aktív játékos, mellette pedig az U12-es csapataink másodedzője.

Kezdjük egy rövid összefoglalóval a karrieredről! Fehérváron nevelkedtél, 2007 óta szerepelsz a felnőttek között. Ez idő alatt 49 mérkőzést húztál le a magyar bajnokságban, 342-t a MOL, majd Erste Ligában és 59-et az EBEL-ben. Tavaly nyáron tettél egy 16 meccses kitérőt Új-Zélandra, ahol gyorsan a liga sztárja lettél. A korosztályos nemzeti csapatokban szorgalmasan gyűjtötted a pontokat, és a nagyválogatott keretébe is többször meghívtak már. Fiatal korod ellenére eddig hétszer ünnepelhettél bajnoki címet a Volán, majd a Miskolc játékosaként, az Erste Ligában összességében pont per meccs átlag felett jársz. Idén a Ferencváros színeiben kergeted a pakkot, és úgy tűnik, a jó tendencia folytatódik: a csapat bajnokesélyes, te pedig 13 meccsen 18 pontot termeltél, amelyek között nem egy olyan volt, amivel te döntötted el az adott találkozó sorsát. Mik a további céljaid a szezonban és a következő években játékosként, klub- és válogatott szinten?

A tervem játékosként, hogy játsszak, amíg örömömet lelem benne, mert a jégkorong az életem már több mint húsz éve. A szezont illetően szeretnék bajnok lenni a Fradival is. Nehéz feladat lesz, de remélem, összejön, hogy itt is a magasba emelhessem a kupát. Valóban voltam már válogatott kerettag, de meccset még csak tornákon játszottam, világbajnokságon nem – így ez is még bakancslistás dolog. Nyilván ha nem jön össze, nem dőlök a kardomba, mert rengeteg sikert értem már el különböző csapatokban, szerte a világon.

Ez az idény a csapatváltáson kívül még egy újdonságot hozott neked: megkezdted az edzői pályafutásodat az Óbuda Hoki Akadémia U12-es csapatainál, Boros Norbert mellett. Milyen érzés “a másik oldalon” állni? Mik az első tapasztalataid edzőként? Mennyire nehéz megtalálni az egyensúlyt a játékoskarrier és az edzősködés között?

Igen, idén elkezdtem azt, amit szeretnék az aktív karrierem után csinálni: edzősködni. Az ÓHA U12-es csapatainál Boros Norbinak segítek heti rendszerességgel, amikor csak  a játékoskarrierem engedi. Edzősködtem már előtte is gyerekeknél, így nem ért teljesen váratlanul a helyzet, de ennyire rendszeresen még soha. Norbi sokat segít a mindennapokban, és a munka “nehezét” vezetőedzőként ő végzi, de azért jut feladat nekem is bőven. Nagyon hasznos nekem ez az időszak, mert azt a tudást, amit a jégkorongos pályafutásom során összegyűjtöttem, most 8-10-12 éves gyerekeknek kell átadnom, ami nem egyszerű feladat. Mindennap újabb kihívásokba ütközöm, amiket eddig úgy érzem, sikerült megoldanom. Külön kiemelném Timót, aki rengeteget segít napi szinten abban, hogy ezt a tudást miként kéne átadnunk a gyerekeknek.  A programom így, hogy aktív játékos is vagyok, eléggé sűrű: sokszor reggeltől estig megyek, hogy össze tudjam egyeztetni a saját edzéseimet az óbudai tréningekkel, de megéri a fáradságot!

Több neves edzővel is együttdolgoztál a klubcsapataidnál és a válogatottakban. Ki volt az, aki a legnagyobb hatással volt rád, és akinek a módszereiből, ars poeticájából a legtöbbet tudsz meríteni szakemberként?

Az az edző, aki a legnagyobb hatással volt rám, egyértelműen Doug Bradley, aki két éve volt Miskolcon a trénerem. Ő nem véletlenül volt edző magasabb szinteken is. Az ő mentalitása, az a szerelem a játék iránt hihetetlen volt számomra. A jégkoronggal kelt és feküdt, 0-24-ben meccseket nézett, játékosokat és szituációkat elemzett, igazi fanatikus volt. Ő az az edzőm, akitől a legtöbbet tanultam a jégkorongról.

Pályafutásod során számos kiváló játékossal játszottál egy csapatban, legyen szó akár légiósokról, akár sokszoros magyar válogatott játékosokról. Kit (vagy kiket) emelnél ki közülük, aki számodra a legtöbb inspirációt szolgáltatta, és akit nyugodt szívvel példaképként tudnál állítani a tanítványaid elé?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert volt lehetőségem együtt játszani az Ocskay, Palkovics, Ladányi hármas mindegyik tagjával. Sajnos Ocskay Gáborral nem sokáig voltunk csapattársak, de abban a pár hónapban, amíg lehetőségem volt látni, mit csinál a jégen és a jégen kívül, rengeteget tanultam tőle – igazi példakép volt! Palkovics Krisztiánt másért volt érdemes figyelni: ő nem volt a munka hőse, inkább egy igazi tehetség, aki hihetetlenül veszélyes és gyors volt. Ladányi Balázs játékát pedig öröm volt nézni: olyan passzokat adott és úgy látott a pályán, amilyenre nem sok hokis képes. Játszottam együtt nem egy jó külföldivel is, de ha ki kéne emelnem valakit, akkor az Eric Johansson lenne – elképesztő volt a korcsolyatechnikája és az ütőkezelése!

Azt olvastam egy interjúban, hogy vonz téged az informatika világa; a középiskolában is ezt tanultad, és szeretnéd jobban beleásni magad, esetleg elvégezni egy programozó iskolát. Hogy halad ez a projekt, mennyire tudsz neki időt szorítani bokros teendőid között?

Valóban foglalkoztat az informatika világa, el is szerettem volna kezdeni egy képzést itt, Pesten. De ez egyelőre nem aktuális, mert a játék és az edzősködés kitölti a napjaimat, esti képzést pedig csak jövőre fog indítani az az iskola, ahová szerettem volna menni.