Timo Tuomi: “Légy király a jégen és a jégen kívül is!”

Augusztusban óriási lépést tett előre az Óbuda Hoki Akadémia, amikor megérkezett Budapestre és munkába állt az új finn mentoredző, Timo Tuomi. A neves szakember impozáns karriert tudhat maga mögött, és nálunk is nagy célokat dédelget. Házi krónikásunk nem volt rest kikérdezni őt múltról, jelenről és természetesen a jövőről.

Finn első osztályú és válogatott alakulatokat edzettél. 2000-ben megnyertétek az U18-as A-csoportos vb-t, a csapatodban olyan játékosokkal, mint a későbbi NHL-sztár Kari Lehtonen, Mikko Koivu és Tuomo Ruutu. Ezt a rendkívüli pályafutást követően Magyarországra jöttél, hogy egy fiatal, fejlődő egyesület mentoredzője legyél. Miért épp ezt az országot választottad következő állomáshelyednek, és mik a céljaid az Óbuda Hoki Akadémiánál?

Jó kérdés! Beszéltem egy jó barátommal, Darryl Eassonnal, aki a Magyar Jégkorong Szövetségnél dolgozik. Említette, hogy lenne egy magamfajta kalandornak való kihívás, én pedig teljes mértékben nyitott vagyok az újdonságokra. Nemsokára jött egy üzenet Géczi Gábortól (az ÓHA szakmai vezetője – szerk.), amelyben egy találkozóra invitált, ahol Hegedüs Zoltán (az ÓHA elnöke – szerk.) is részt vett. Meséltek az Óbuda Hoki Akadémiáról, és elmondták, hogy a klub még a fejlődési folyamat elején jár. Mindketten nagyon lelkesek és kedvesek voltak, én pedig azt gondoltam: “Hé, ez valami teljesen új! A klub, a környezet, az emberek… Miért is ne? Vágjunk bele!” És most itt vagyunk.

A célom, hogy segítsek az edzőknek szintet lépni, és kiaknázni a bennük rejlő potenciált. Arra biztatom őket, hogy építsenek be minél több játékos gyakorlatot az edzésekbe, ezzel segítve a fiatalok játékérzékének fejlődését. Az edzések minőségét napról napra javítjuk, mindeközben pedig odafigyelünk arra, hogy jó szokásokat alakítsunk ki a srácokban, és értékes tudást adjunk át nekik. A jégkorong népszerűsége világszerte növekszik, ami a játék természetének köszönhető; az edzőknek és a játékosoknak pedig abban a szellemben kell tenniük a dolgukat, hogy ők ennek a sportágnak a nagykövetei.

Számos tehetséges edzőnk van, akik elhivatottak aziránt, hogy fejlesszék a tudásukat, és megfelelően tanítsák a gyerekeket. Mint említettem, az egyik legfontosabb feladatunk az edzések minőségének a fejlesztése. Az edzőknek hatalmas felelősségük van abban, hogy támogassák a fiatalokat a céljaik elérésében, ráadásul úgy, hogy közben a srácok élvezzék is, amit csinálnak. Néhány gyereknek az az álma, hogy egyszer majd a profik között lehessen, de vannak, akik csak játszani szeretnének. Mindkettő teljesen rendben van, és az edzőknek segíteniük kell abban, hogy a játékosok jól érezzék magukat, és egészséges közegben nőjenek fel. A srácokat nem az érdekli, hogy mennyi mindent tudsz, hanem hogy mennyit foglalkozol velük. A fő célom az, hogy segítsek lépésről lépésre fejleszteni Óbuda és Magyarország jégkorongsportját.

Amint megérkeztél, azonnal munkához láttál az ÓHA edzőivel és játékosaival. Néhány hét elteltével milyenek a tapasztalataid, mik a leglényegesebb dolgok, amelyekben fejlődniük kell a magyar kluboknak, hogy egyszer eljussanak a legerősebb hokinemzetek szintjére?

Nagy hatással volt rám az, hogy ilyen keményen dolgoznak itt a játékosok. Úgy gondolom, hogy az akarás jó dolog, de amit én akarok látni, az a szenvedély. Itt és most. Nagyon vékony a határvonal a kettő között. A “hokiérzék” az, amikor valaki érti a játékot. Rengeteg olyan gyakorlat kell, amellyel a játékértést fejlesztjük. A technikai gyakorlatok rendben vannak, akárcsak az állomásos feladatok, és az erőnléti oldal is megfelelő. Viszont a meccsek, a játékok, a játékszituációs gyakorlatok értetik meg a srácokkal a jégkorong természetét. Korcsolyázz gyorsan, passzolj és lőj erősen – ha pedig elveszíted a korongot, szerezd vissza! Dolgozz keményen, hogy a te akaratod érvényesüljön a pályán! A jégkorong intenzív, gyors, izgalmas és kemény sport. Játszd egyszerűen, hatékonyan és élvezettel!

Ahogy említettem, a finn jégkorong leendő legendáival dolgoztál együtt, akik ma már a fiatalok példaképei. Mit tudnál mesélni a munkamoráljukról, a hozzáállásukról, amit az utánpótlás-játékosoknak érdemes elsajátítaniuk, ha szeretnének profikká, vagy a civil életben sikeres felnőttekké válni?

Az általad említett hokisok minden edzésre és meccsre úgy jöttek, hogy a legjobb formájukat akarták hozni. Imádták a jégkorongot! A munkamoráljuk mindig is a legjobbak között volt. Napról napra jobbak akartak lenni mindenben – a passzolásban, a lövésben, a korcsolyázásban, az intenzitásban… Ezen dolgoztak mindennap. Igazi csapatjátékosok voltak! A pályán kívül szerények, barátságosak voltak, nagyon jól viselkedtek. Nem ők voltak a legnagyobb sztárok, de a testbeszédük és a játék iránti hozzáállásuk megmutatta, hogy számukra egyenes út vezet a reflektorfénybe. Mindhárman nagyon jó tanulók voltak, intelligensek, jól kijöttünk egymással. Volt egy közös mottónk: “Légy király a jégen és a jégen kívül is!” Ez azt jelenti, hogy ha a játék közben és a civil életben egyaránt méltóságteljesen viselkedsz, tisztelni és becsülni fognak. Ezek a srácok ilyenek voltak, és ezért sikerült a csúcsra jutniuk.

Számtalan inspiráló történettel gazdagodtál a pályafutásod során, és azt hallottam, hogy előszeretettel adod tovább ezeket a sztorikat a gyerekeknek. Kérlek, meséld el az egyik kedvencedet!

Erre a kérésre egyszerű a válasz, mert többezer történetem lenne számodra. Egyszer jött egy telefonhívás Mel Bridgmantől, a Philadelphia Flyers korábbi sztárcsatárától: megkért, hogy segítsek neki az edzőtáborában, Victoriában. Épp egy finn edzőt keresett, és a finn jégkorong egyik nagy egyénisége, Göran Stubb engem ajánlott neki. Tehát ott voltunk Victoriában, Mel autójában, úton a jégpálya felé, amikor csörgött a telefonja.  Előtte jókat beszélgettünk a jégkorongról, és Melre nagy hatást gyakorolt az, hogy mennyi mindent tudok az NHL-ről és különösen Bobby Orr-ról. Felvette a telefont, majd egy rövid beszélgetés után odaadta nekem a készüléket. “Téged keresnek” – mondta. “Micsoda? Biztos csak viccelsz!” – válaszoltam. “Dehogy, vedd csak el!” Fogalmam sem volt, mit kezdjek a helyzettel, hát elvettem a telefont, és beleszóltam: “Jó napot, itt Timo beszél.” “Szia, Timo, itt Bobby Orr. Mi újság veled? Segíteni fogsz Mel edzőtáborában? Ez szuper!” Hirtelen nem értettem, mi a fene folyik itt. A példaképem, aki számomra olyan, mint egy isten, a valaha élt legjobb jégkorongozó most a telefonban beszél hozzám. Csevegtünk egy keveset, majd letettük a telefont. A sokktól meg sem bírtam szólalni, Mel pedig nevetve fordult felém: “Bobby régi jó barátom, és amikor említetted, hogy ő a hősöd, nem tudtam megállni, hogy össze ne hozzalak vele.”

Ilyesmi csak egyszer történik az ember életében, és noha ő már biztosan nem emlékszik az esetre, nekem örök emlék marad: egy közös élmény Bobby Orr-ral. Egyszer azt mondta, hogy ha megvannak a képességeid (korcsolyázás, korongkezelés, passzolás, passzfogadás, lövés, védekezés), az erőnléted (erő, gyorsaság, állóképesség, hajlékonyság, stb.), a játékérzéked, és betéve ismered a csapattaktikát, akkor már majdnem a csúcson vagy: megvan benned a szükséges dolgok tíz százaléka. A maradék kilencven százalék nem más, mint a szív! Ha nem a szíveddel játszol, akkor csak tíz százalékos teljesítményre leszel képes. Ezért mondta azt a jégkorong színes egyénisége, Don Cherry, amikor megkérdezték, milyen volt egy Bobby Orr-hoz hasonló játékost irányítani, hogy: “Nem irányítottam őt. Csak kitártam előtte a kapukat.”

Soha nem felejtem el ezt a pillanatot. Egyszerűen imádom, ahogy a jégkorong hatni tud az emberekre!

A végére egy olyan kérdés, ami adja magát: hogy érzed magad Budapesten? Volt időd körülnézni a városban?

Szerveztem magamnak egy biciklitúrát a belvárosban, órahosszat gyűrtem a pedált. Budapest a világ egyik legszebb városa. Pompás, régi épületek és utcák mesélik el az arra járóknak az elmúlt évszázadok történetét. Zöld parkok, barátságos emberek, finom ételek, temérdek kulturális épület és esemény, a híres Operaház, rock-koncertek, a várost átszelő Duna… ó, csodálatos, rejtélyes Budapest!