Edzői értékelés: U14-es selejtező

Mint korábban megírtuk, U14 A-csapatunk két héttel ezelőtt részt vett a korosztályos selejtezőhétvégén, ahol két rendes játékidős és egy hosszabbításos vereséget követően nagy arányú győzelmet aratott. A szakmai bizottság azóta döntött a csoportok beosztásáról, és nagy örömünkre a mieinket az A-csoportba sorolták!

A mérkőzéseket Sarkadi Csaba vezetőedző értékelte nekünk:

FTC-Telekom – ÓHA 4-0

Az első mérkőzésünk első részében nem sikerült megfelelő játékot nyújtanunk. A kezdeti megszeppenést követően kezdtünk jól játszani, de az ellenfél magasság- és súlybeli fölényére nem találtuk meg az ellenszert, elvesztettük a meccset.

ÓHA – Dunaújvárosi Acélbikák 3-4 (hu.)

A második mérkőzésen a játékosok sokkal elszántabban léptek pályára, nem hagyták, hogy az ellenfél a saját játékát játssza ellenük, ami az eredményben is megmutatkozott. Biztató játékunknak köszönhetően nyerésre álltunk az utolsó percekig, de a sportnak ez az egyik sajátossága: ha te kihagyod a helyzetet, a másik csapat belövi.

DVTK Jegesmedvék – ÓHA 6-3

A harmadik mérkőzés is jól indult, jó és lendületes játékkal folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, a vezetést is megszereztük. Sajnos a második játékrészben 8 percre rövidzárlat alá került a csapat, ami megpecsételte a meccs sorsát. A továbbiakban már hiába mutattuk azt a játékot, amivel kezdtük a találkozót, a helyzeteink kihasználatlanul maradtak.

ÓHA – Győri NEMAK-DANA ETO HC 7-0

A negyedik mérkőzésre sikerült a játékosokat mentálisan felkészítenem, mondván: ez a párharc dönti el, hogy A-csoportosak leszünk, vagy sem. A játékosok a meccs elejétől a végéig esélyt sem adtak az ellenfélnek. Kitűnő játékkal és győzni akarással végül megnyertük a találkozót, ami az A-csoportba jutást jelentette számunkra.

Ezúton is gratulálunk Sarkadi Csabának, Haluska Gábor másodedzőnek és természetesen a játékosoknak!

Heti összefoglaló – 2018/37. hét

Múlt héten U18-as és U16-os brigádunk lépett jégre bajnoki mérkőzésen.

U18:

Kedden Dunaújvárosban folytatták az alapszakaszt az óbudai ifisták, ám a siker egyelőre várat magára. Egy 9-0-s első harmad után a második és a harmadik játékrészben is 5-5 gólt kaptunk, és csak eggyel válaszoltunk Pallós Péter révén.

Eredmény – U18-as bajnokság:

Dunaújvárosi Acélbikák – ÓHA 19-1 (9-0, 5-1, 5-0)

U16:

Múlt héten eldőlt, hogy serdülő korosztályos csapatunk a B-csoportban folytatja a bajnoki küzdelmeket. Elsőként az UTE B-vel kerültek szembe a srácok. Az első etap szoros párharcot hozott, egymás után zörögtek a hálók, de húsz perc után nálunk volt a vezetés; Angelusz Áron Manó, Nádasy Márton, majd utóbbi passzából Lambert Levente is eredményes volt. A folytatásban azonban 3 újpesti gólra csak egy óbudai jutott (ismét Lambert vette be a vendégek kapuját), így lila-fehér vezetéssel fordultak a csapatok a hajrára. Következett a záró játékrész, ahol meg kellett mutatniuk a mieinknek, mit tudnak valójában… és sikerült is! Nádasy Márton, Boleska Dániel és Jurkovics Bence 3 és fél perc leforgása alatt kétgólos vezetéshez juttatta csapatát, majd kicsivel később Ivády Milán és az immáron triplázó Lambert Levente is hozzátette a magáét. Így hát a harmadik harmad ellentmondást nem tűrő játékával végül sima győzelem lett az ÓHA jutalma!

Gergely Zsombor vezetőedző így nyilatkozott a találkozóról:

“Nem kezdődött jól a mérkőzés, nehezen pörögtek fel a fiúk, de az utolsó harmadban kijött a két csapat közti különbség, és meggyőző fölénnyel szereztük meg a győzelmet. A célunk egyértelmű: feljutni az A-csoport rájátszásába!”

Eredmény – U16-os bajnokság:

ÓHA – UTE B 9-5 (3-2, 1-3, 5-0)

Heti összefoglaló – 2018/36. hét

Múlt héten U14-eseink A-csoportos selejtezőn vettek részt a Vasas Jégcentrumban, U18-as csapatunk számára pedig kezdetét vette az alapszakasz. Egy héttel korábban az U16-osok is selejteztek.

U14 A:

Múlt hétvégén kölyköseink a legjobb hazai korosztályos brigádokkal mérhették össze erejüket, hogy bizonyítsák, méltóak az A-csoportban való indulásra. A két tavalyi döntős, vagyis az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és az UTE kiemeltként automatikusan az elitbe került, míg a három erdélyi alakulat (Felcsík SK, ISK Csíkszereda, ISK Lendület Gyergyószentmiklós) külön selejtezőn dönti el, közülük melyik két klub versenyezhet idén a legjobbak között. A maradék 8 helyre 10 pályázó volt, akik két ötös csoportban küzdöttek meg a bentmaradásért. A mieink számára egyértelmű volt a kitűzött cél, hiszen tavaly már egyszer sikerült az A-csoportba kvalifikálnunk magunkat – meg kellett hát ismételni ezt a remek teljesítményt.

Sarkadi Csaba és Haluska Gábor tanítványai a Vasas Jégcentrumban két nap alatt négy rövidített játékidejű mérkőzésen mutathatták meg, hogy mire képesek. Az FTC-Telekom ellen még nem sikerült bemelegedni, de a Dunaújvárosi Acélbikák már csak a hosszabbításban tudtak minket felülmúlni. Vasárnap a DVTK Jegesmedvék egy 8 perces rövidzárlatot kihasználva kerekedtek fölénk, de a Győri NEMAK-DANA ETO HC-val szemben végre sikerült bizonyítanunk a rátermettségünket, és lehengerlő diadalt arattunk. Az MJSZ szakmai bizottsága nemsokára dönt az A-csoport végleges besorolásáról.

Eredmények – U14-es selejtező:

FTC-Telekom – ÓHA 4-0 (1-0, 0-0, 3-0)

ÓHA – Dunaújvárosi Acélbikák 3-4 hu. (1-1, 1-1, 1-1, 0-1)

DVTK Jegesmedvék – ÓHA 6-3 (1-2, 4-0, 1-1)

ÓHA – Győri NEMAK-DANA ETO HC 7-0 (3-0, 2-0, 2-0)

U16:

Másfél héttel ezelőtt zajlott a serdülő korosztály selejtező tornája, amelynek során 12 résztvevő harcolt meg azért, hogy a legerősebb itthoni pontvadászatban folytassa az idényt. Az előző szezon döntősei (az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a MAC Budapest) alanyi jogon vesznek részt az A-csoportos küzdelmekben, míg a többiek három négyes csoportban próbálták megkaparintani a fennmaradó 6 hely valamelyikét. Gergely Zsombor és Hodos Detre csapatának gerincét a tavalyi U14 A-csoportos 2004-es évfolyam adja, joggal reménykedhettünk hát abban, hogy idén is jól fogunk szerepelni a kvalifikációs sorozatban.

Hazai pályán, az Óbudai Jégcsarnokban léptünk jégre, ahol két nap alatt három mérkőzést játszottunk. A Vasas SC-től egy igen szoros találkozón kaptunk ki, és a Pesterzsébeti Hockey Club is csupán két góllal bizonyult jobbnak nálunk. A következő napon az SZJA 2003 – ISK Csíkszereda jobb hajrájának köszönhetően tudott nyerni ellenünk, így sajnos – bár egyszer sem adtuk könnyen a bőrünket – nem jött össze a várva várt győzelem. Az MJSZ szakmai bizottsága a mutatott játék képét szem előtt tartva hozza meg döntését az A-csoport összetételéről.

Eredmények – U16-os selejtező:

Vasas SC – ÓHA 3-1 (1-0, 1-0, 1-1)

ÓHA – Pesterzsébeti Hockey Club 2-4 (0-2, 0-1, 2-1)

SZJA 2003-ISK Csíkszereda – ÓHA 5-2 (1-0, 1-0, 3-2)

U18:

Az ifjúsági bajnokságban azonnal az alapszakasszal kezdődött a bajnoki szezon, és a hét végére már két mérkőzésen is túl voltak a mieink. Kezdésnek csütörtökön rögtön az egyik legjobb csapattal, a MAC Budapesttel kerültünk szembe, vasárnap pedig a szintén acélos Pesterzsébeti Hockey Clubot láttuk vendégül. Mindkét párharc az ellenfél nagy arányú sikerével ért véget, de bízunk benne, hogy Tolnai Attila legénysége a folytásban jobban meg fogja szorongatni a riválisokat.

Eredmények – U18-as bajnokság:

MAC Budapest – ÓHA 22-0 (7-0, 5-0, 10-0)

ÓHA – Pesterzsébeti Hockey Club 0-15 (0-5, 0-3, 0-7)

Finn edző érkezett hozzánk

Büszkén jelenthetjük be, hogy a héten csatlakozott az Óbuda Hockey Academy stábjához a finn Timo Tuomi, aki azt a feladatot kapta, hogy főállású mentoredzőként gondoskodjon klubunknál a minőségi szakmai munka szisztematikus felépítéséről, koordinálásáról, valamint edzőink tudásának elmélyítéséről.

A rutinos, 58 éves szakember több finn elsőosztályú klubnál, továbbá a finn U18-as és a japán felnőtt nemzeti csapatnál is dolgozott vezetőedzőként. Tuomi hosszú karrierje során sok helyen megfordult, hozzánk a spanyol utánpótlás-válogatottaktól érkezik. Ahogy az a képeken látható, a mester már munkához is látott – hétfőn ugyanis kezdetét vette U16-os csapatunk intenzív, 5 napos edzőtábora, valamint U14-eseink is jégre léptek.

Füssen Cup

U14-es csapatunk Füssenben járt egy nemzetközi jégkorongtornán, ahol holland, német és szlovén csapatokkal mérkőztek meg játékosaink.

Nyílt napot tartottak a Gepárdok

Múlt vasárnap megtartottuk tavaszi Nyílt Jeges Napunkat, amelyen női játékosaink, edzőink és szorgos infopultosaink segítettek a jégkorong iránt érdeklődő gyermekeknek megismerni sportágunk csínját-bínját.

10 órakor, a program kezdetekor bizakodva vártuk a jövő nagy tehetségeit, de eleinte csak szépen lassan, kicsit bizonytalanul szivárgott a jégre a kíváncsi aprónép. Ám ahogy 11-et ütött az óra, már mind a három harmadban bőven akadt dolga a Gepárd JE személyzetének, és az infopultot is egyre több szülő kereste fel, hogy érdeklődjön az egyesületünk által kínált sportolási lehetőségekről. A jégen tartózkodó edzők és játékosok nem győzték kapkodni a fejüket, hiszen az imént még lépkedő gyerekek a következő pillanatban már száguldoztak, az eleinte seprűként tartott ütők pedig pár perc múlva csak úgy szórták a gólokat a kihelyezett kiskapukra!

Voltak ügyességi feladatok, versenyek, gyorstalpaló oktatások, de hát mi más is lehetett volna a rendezvény sava-borsa, mint maga a játék, a jégkorong-meccs? A pálya egyik pontján a legkisebbek küzdhettek meg DEBL-győztes lányainkkal, másutt pedig a 7 és 8 évesek kerültek szembe hol egymással, hol az egyik edzőnkkel, aki ellen nem voltak restek szövetkezni a győzelemre törő kisiskolások. A túlsó harmadban már haladóbb szinten, 3 a 3 ellen (bár ez nem mindig volt egyértelmű) zajlott a mérkőzés.