Heti összefoglaló – 2019/8. hét

Az elmúlt héten 2 tornán és 6 bajnoki mérkőzésen voltak érdekeltek csapataink.

U8:

Szupermini B-seink vasárnap Székesfehérváron vettek részt az Ifj. Ocskay Gábor JA tornáján. Az eseményről Nagy Renáta számolt be nekünk:

Nagyon álmosan kezdtük az első mérkőzést, és a gyerekeknek nehéz volt megszokni az új környezetet. Kis idő elteltével viszont már feloldódtak, és elkezdtek felszabadultan hokizni. A végére jól elfáradtak, de ami a legfontosabb, hogy nagyon jól érezték magukat.

 

U10:

Mini brigádunk szombaton saját rendezésű B-tornán szerepelt.

 

U12:

Előkészítő alakukataink a Vasas SC vendégei voltak vasárnap.

 

U14 A:

Szombaton a Pesterzsébeti HC-t fogadta kölyök A-együttesünk Óbudán. Az nyitó harmadban egy vendéggólt követően Ivády Nina emberhátrányból egalizált, azonban a folytatásban az erzsébetieknek sikerült két találattal elhúzniuk. Az utolsó játékrészben Kiss-Molnár Gellért ugyancsak hátrányból szépített, így a hátralévő idő feszült játékot hozott: kiállítások és időkérések váltogatták egymást, mígnem ellenfelünk 8 perccel a vége előtt beállította a 2-4-es végeredményt.

Eredmény – U14-es bajnokság, helyosztók (9-18. helyezettek):

Óbuda Hockey Academy – Pesterzsébeti HC 2-4 (1-1, 0-2, 1-1)

 

U14 B:

Szombaton az Ifj. Ocskay Gábor JA B-hez utaztak kölyök B-seink. Ugyan Papp Gergő kapus hősiesen állta a rohamokat, a fehérváriak 80 kapura tartó lövéséből 14 így is átjutott rajta, míg a túloldalon nekünk nem sikerült gólra váltanunk a helyzeteinket.

Haluska Gábor így értékelte a találkozót:

Az első harmadban nehezen sikerült felpörögni, és sajnos a lassú lábakat kiállítások és fegyelmezetlenségből adódó hátrányok jellemezték. A második harmadra sikerült jobban felvenni a tempót, de a védekező harmadban a kapu előtti területet nem tartottuk megfelelően. A hátrányunk a harmadik harmadra is csak nőtt, sajnos szépíteni sem sikerült. Remélem, a következő mérkőzéseket összeszedettebben tudjuk hozni.

Eredmény – U14-es bajnokság, helyosztók (19-31. helyezettek):

Ifj. Ocskay Gábor JA B – Óbuda Hockey Academy 14-0 (4-0, 3-0, 7-0)

 

U16:

Serdülő egységünk szerdán az FTC-Telekom A-t látta vendégül. Az első játékrészben egy-egy gólt termelt mindkét társaság (tőlünk Ivády Milán volt eredményes), a középső etap utolsó öt percében viszont gyors egymásutánban jöttek az OHA-találatok: előbb Nádasy Márton duplázott, majd az ehhez asszisztáló Lambert Levente mattolta a zöld-fehérek kapusát. A hajrában Lambert is megszerezte a maga második gólját, végül Patonai Csanád adta meg a kegyelemdöfést. Ezzel 6-1 lett a végeredmény a mi javunkra, csak így tovább!

Vasárnap az alapszakaszban még az A-csoportban pallérozódó Győri NEMAK-DANA ETO HC-hez látogattak a mieink. Remekül kezdtük az összecsapást: Hrabák Farkas és Ivády Milán gólját követően Lambert Levente növelte tovább az előnyünket. A középső etapban esett két győri találatra Nádasy Márton és Farkas Boldizsár adott választ, és ugyan a záró húsz percben ellenfelünk feljebb tudott zárkózni, Nádasy gondoskodott róla, hogy ne kelljen izgulnunk a végén: 4-6 lett ide. Ezzel lezárult a középszakasz, a rájátszást a 9-18. helyezettek között folytatjuk.

Gergely Zsombor így látta a találkozót:

Közepes mérkőzés volt, de mi meg akartuk mutatni, mire vagyunk képesek. Sikerült legyőznünk a Győrt is idén egyszer, ami nagyszerű eredmény!

Eredmények – U16-os bajnokság, középszakasz (II. csoport):

Óbuda Hockey Academy – FTC-Telekom A 6-1 (1-1, 3-0, 2-0)

Győri NEMAK-DANA ETO HC – Óbuda Hockey Academy 4-6 (0-3, 2-2, 2-1)