Heti összefoglaló – 2019/11. hét

Az elmúlt héten 8 bajnoki mérkőzésen voltak érdekeltek csapataink.

 

U12 A1 és A2:

Előkészítőseink szombaton a Győri NEMAK-DANA ETO HC-t látták vendégül, majd vasárnap az FTC-Telekom ellen léptek jégre idegenben. Ezzel U12-es brigádunk számára lezárult a bajnoki szezon.

 

U14 A:

Kölyök A-gárdánk szombaton a Debreceni HK-t fogadta Óbudán. Jól indult a találkozó, Tóth Milán révén 20 másodperc leforgása alatt megszereztük a vezetést. Ezután azonban magukhoz tértek a vendégek, akik négy alkalommal is betaláltak az első harmadban. Egy eseménytelen második etapot követően két további góllal növelte előnyét ellenfelünk, így végül 1-6 arányban alulmaradtak a mieink.

Eredmény – U14-es bajnokság, helyosztók (9-18. helyezettek):

Óbuda Hockey Academy – Debreceni HK 1-6 (1-4, 0-0, 0-2)

 

U14 B:

Kölyök B-seink folytatták a győzelmek sorát, és a DVTK Jegesmedvék B után a Dunaújvárosi Acélbikák B-csapatát is két vállra fektették! Az első harmadban Kővári Álmos és Borsos Ferenc ütője sült el, majd egy csendesebb második játékrészt követően Székely Kristóf, Tóth Korina, Vayer Zalán és Sótonyi Benedek is feliratkozott a góllövők közé. Külön kiemelendő, hogy az első három találatunk emberhátrányban született, Papp Gergő pedig hibátlanul hárította a kapujára tartó lövéseket. Gratulálunk az újabb sikerhez!

Eredmény – U14-es bajnokság, helyosztók (19-31. helyezettek):

Dunaújvárosi Acélbikák B – Óbuda Hockey Academy B 0-6 (0-2, 0-0, 0-4)

 

U16:

Serdülőink vasárnap az FTC-Telekom A-val találkoztak hazai pályán. A kezdő bedobástól kezdve nekidurálták magukat a csapatok, oda-vissza potyogtak a gólok: két ferencvárosi találatra ugyanennyi óbudai jutott – utóbbiakat Nádasy Márton és Lambert Levente szerezte. A folytatásban Lambert meglőtte a második gólját, de az ellenfél így is egy egységnyi előnyhöz jutott, amit az utolsó harmadban kettőre növelt. Ivády Milán ekkor ismét szorossá tette a meccset, ám a zöld-fehéreknek jobban jött ki a lépés, és 4-7 arányban ők húzták be a győzelmet.

Eredmény – U16 B-bajnokság, helyosztók:

Óbuda Hockey Academy – FTC-Telekom A 4-7 (2-2, 1-2, 1-3)

 

U18:

Ifjúsági együttesünk csütörtökön szintén az FTC-Telekom ellen játszott Óbudán. Az első húsz percben két vendéggól közé Nádasy Márton beillesztett egy hazait is, majd a középső játékrészben Lambert Levente mellett ismét Nádasy volt eredményes – a vezetés azonban így is a ferencvárosiaké maradt, akik ugyancsak kétszer juttatták a korongot a mi hálónkba. A végjátékban Nádasy harmadszor is mattolta az ellenfél kapusát, de sajnos mindhiába, hiszen a kilencedik kerületiek ötször is villantak; így született meg a 4-9-es végeredmény.

Eredmény – U18-as bajnokság, középszakasz (11-14. helyezettek):

Óbuda Hockey Academy – FTC-Telekom A 4-9 (1-2, 2-2, 1-5)