Múlt héten összesen 9 mérkőzést játszottak az óbudai lányok és fiúk. Vegyük sorra a korosztályokat!
U12 A1 és A2:
Első és második számú előkészítőcsapatunk vasárnap a KMH SE Vikinghez látogatott.
U12 B:
B-seink a DVTK Jegesmedvék C-hez utaztak szombaton.
U14 A:
A-jelű kölyökcsapatunk szombaton rendkívül szoros párharcot vívott az UTE A-brigádjával. Az első játékrészben az újpestiek ugyan elmentek két góllal, de a második húsz percben Kiss-Molnár Gellért közelebb hozta a mieinket. A záró harmadban a lila-fehérek visszaállították a kétgólos különbséget, azonban Bodzai Dávid az 53. percben szépített. Sajnos az egyenlítés már nem jött össze, de a végeredmény így is nagyon szép: 2-3 az UTE ellen! Váradi András bravúrt bravúrra halmozott a kapuban: 94 százalékos hatékonysággal hárította az ellenfél 51 próbálkozását!
Sarkadi Csaba így nyilatkozott a meccsről:
Valami történt a Debrecen elleni találkozó óta, ami megfejthetetlen számomra. A mérkőzés kezdetétől a végéig a csapat magabiztosan és nagyon jól játszott. Az UTE együttesének nem adtunk esélyt arra, hogy biztató előnyhöz jusson, ami számunkra megnyugtató volt. A játékosaim nem kapkodtak, a megbeszélt taktikai megoldásokat maradéktalanul betartották. Csapatként játszottunk.
Eredmény – U14 A-bajnokság:
Óbuda Hoki Akadémia – UTE A 2-3 (0-2, 1-0, 1-1)
U14 B:
Kölyök B-seink szombaton a Lehel HC-t fogadták az Óbudai Jégcsarnokban. Az első etap még szoros volt, a szünetben 0-1-es jászberényi vezetéssel vonulhattak pihenni a csapatok, azonban a folytatás egyértelműen a vendégekről szólt: 13 perc alatt négy gólt vágtak a kapunkba. A végére azért ismét összeállt a csapat, és az újabb vendéggólt az 58. percben Lascsik-Sisák Barnabás válasza követte, így kialakítva az 1-6-os végeredményt.
Haluska Gábor így értékelt:
Az eddigiektől eltérően jól kezdtük a mérkőzést. Oda-vissza játék volt, de az ellenfél többször jutott el kapura lövésig. A nagyszerűen védő Soós István Kolos jól olvasta a játékot, és csak egyszer tudták bevenni a kapuját. A második harmadban a játék képe nem változott. Támadások egyaránt voltak mindkét oldalon, de a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. A 13 fős játékoskeret mindent megtett a gólszerzés érdekében. Sokat korcsolyáztak, felszabadították a védekező harmadot, blokkolták a lövéseket, és támadták az ellenfél kapuját. A jó koncentrációnak és a kiemelkedő kapusteljesítménynek köszönhető a kevés kapott gól. A helyzetek kihasználásán még dolgoznunk kell.
Eredmény – U14 B-bajnokság, keleti csoport:
Óbuda Hoki Akadémia B – Lehel HC 1-6 (0-1, 0-4, 1-1)

U16:
Serdülő együttesünk vasárnap Jászberénybe utazott, ahol úthengerként gázolt át a Lehel HC-n! Az első játékrészben hét találatot jegyezhettünk, amit a második és a harmadik harmadban további öt-öt góllal toldottunk meg, így lett 0-17 a találkozó vége. Gólszerzőink: Lambert Levente (5), Ivády Milán (5), Boleska Dániel (2), Nádasy Márton, Patonai Csanád, Hrabák Farkas (2), valamint Angelusz Áron Manó. A kapunkat ezúttal Tóth Benedek Vitéz és Szadovszky Sámuel óvta meg maximális hatékonysággal a lövésektől.
Gergely Zsombor így látta az összecsapást:
Tudtuk, hogy most nem lesz különösebben nehéz mérkőzésünk, de többé-kevésbé sikerült elérnünk a célunkat. Jó csapatjátékkal, kulturált hokival sikerült egy meggyőző eredményt elérnünk, amellett, hogy előző este pár játékosunk keményen küzdött és jól teljesített az U18-as csapatunkban. Köszönjük a srácoknak a mai játékot!
Eredmény – U16 B-bajnokság, keleti csoport:
Lehel HC – Óbuda Hoki Akadémia 0-17 (0-7, 0-5, 0-5)
U18:
U18-as legénységünknek sajnos nem sikerült jól a hétvége: szombaton 0-16-ot játszottunk az igen erős kerettel rendelkező ISK Csíkszeredával.
Eredmény – U18-as bajnokság:
Óbuda Hoki Akadémia – ISK Csíkszereda 0-16 (0-5, 0-7, 0-4)
Női U25:
Női együttesünk aznap hasonló eredményre jutott, de fordított előjellel: nyolc mezőnyjátékossal is magabiztosan győztük le a DVTK Jegesmedvéket! Az első játékrészben hét gólunk ellenében egy miskolci találat érkezett, a középső harmadban további hatot lőttünk, amit a záró húsz percben még kettővel toldottunk meg. A végeredmény: 1-15! Gólszerzőink: Péter Csilla (8), Müller Adrienn, Márkus Tünde, Csontos Katalin (2), Zsigmond Flóra és Farsang Noémi Eszter (2), vagyis majdnem mindenki jegyezhetett legalább egy találatot.
Vasárnap folytattuk a nyerőszériát, ezúttal az FC Hatvan Girls volt soron. Habár a vezetést a vendégek szerezték meg a 13. percben, többször már nem került a korong Csató Viktória kapujába, ellenben Péter Csilla és Nagy Renáta a második húsz percben a mi javunkra fordította az állást: a végeredmény tehát 2-1 lett ide! Szép volt, lányok!
Ez alkalommal Péter Csilla csapatkapitányt kérdeztük a meccsekről:
Ez a hétvége különösen nagy kihívás volt számunkra, hiszen két, eddig ismeretlen csapattal játszottunk. Szombaton bátor és fegyelmezett játékkal, a kevés játékosunk ellenére is sikerült nagy arányú győzelmet aratnunk. Mindenki szívvel játszott, és küzdött egészen a mérkőzés végéig. Vasárnap érezhető volt, hogy sokat kivett belőlünk az előző meccs, de a sok kialakított helyzet végül gólokat és újra 3 pontot eredményezett.
Eredmények – Női U25-ös bajnokság:
DVTK Jegesmedvék – Óbuda Hoki Akadémia Girls 1-15 (1-7, 0-6, 0-2)
Óbuda Hoki Akadémia Girls – FC Hatvan Girls 2-1 (0-1, 2-0, 0-0)