Heti összefoglaló – 2018/42. hét

A jégkorongban a hosszú hétvégéken sem áll meg az élet. Lássuk, mit alkottak csapataink a múlt hét folyamán!

 

U10:

Miniseink szombaton Újpestre látogattak, ahol a Sportország SC által rendezett A-tornán vettek részt.

 

U14 A:

Első számú kölyökbrigádunk – ugyancsak szombaton – Miskolcra utazott. A 4. percben Kulcsár Gergely révén megszereztük a vezetést, ám a hazaiak hamarosan egyenlítettek, majd a második harmadban magukhoz vették az előnyt. A záró játékrészben már csak egy újabb DVTK-gól született, így alakult ki a 3-1-es végeredmény. Külön dicséret illeti Váradi Andrást, aki ezúttal is brillírozott a kapuban: 55 lövésből 52-t hárított!

Sarkadi Csaba a következőképpen értékelte az eseményeket:

Megismétlődött a selejtezőn játszott mérkőzés a Miskolc csapata ellen. Az első harmadban kifogástalanul játszottak a fiatalok: fegyelmezett védekezést, jó korongkihozatalokat, kombinatív támadásokat, agresszív letámadásokat láthattunk. A második harmad kissé hullámzó teljesítmény hozott – a játékosok időnként “eltűntek” a pályáról, viszont sikerült kivédekezni a sok emberhátrányt. Nem szokásom, de meg kell jegyeznem, hogy a játékvezetés gyalázatos volt! A bírók sokat tettek azért, hogy a Miskolc nyerjen; a harmadik harmadban folyamatosan kiállították a játékosainkat. Ezzel a srácok erőben elfogytak.

Eredmény – U14 A-bajnokság:

DVTK Jegesmedvék – Óbuda Hoki Akadémia 3-1 (1-1, 1-0, 1-0)

 

U14 B:

B-seink nem sokkal később a DVTK Jegesmedvék második csapatával szálltak ringbe. Az első és a második harmadban is a piros-fehérek akarata érvényesült: négy gólt ragasztottak a kapunkba. Az utolsó játékrészben a feljátszó Ficzere Botond megszerezte a becsületgólunkat, amire még egyszer válaszoltak a vendéglátók, így 5-1 lett a találkozó vége.

Haluska Gábor így számolt be a meccsről:

A sok sérült és hiányzó miatt három U12 korosztályú játékossal kiegészülve is nagy küzdelem folyt az első harmad egészében. A DVTK kapusát ritkábban dolgoztattuk, de támadásainkkal mi is megnehezítettük a hazaiak dolgát. Sok volt a kiállításunk, ezért a védekezésre több hangsúlyt kellett fektetnünk.

A szünetben elhangzott kérések ellenére sajnos a második játékrészre lelassultunk, és a játékunk is szervezetlenebb lett. A kapu előtti védekezés nehezen ment, így a borsodiak sok támadásából három gól is született.

A harmadik etapra újra összeszedtük magunkat, és az állhatatos védekezésnek köszönhetően csak egy gólt tudott szerezni az ellenfél. A támadásainknak is meg lett az eredményük: a 47. percben Ficzere Botond (U12 ) belőtte szépítő gólunkat.

Ebből a mérkőzésből is látszik, hogy a küzdés és győzni akarás megfelelő a csapatnál. Kis lépésekkel előre haladva egyre jobb eredményeket tudunk elérni!

Eredmény – U14 B-bajnokság, keleti csoport:

DVTK Jegesmedvék B – Óbuda Hoki Akadémia B 5-1 (1-0, 3-0, 1-1)

 

U16:

Vasárnap serdülő korosztályú egységünk a MAC Budapest B ellen zárta 42. heti bajnoki meccseink sorát. Az első harmadban Lambert Levente góljával megszereztük a vezetést, ám a következő játékrész elején a vendégek egalizáltak. A 44. percben egykettőre meg is fordították az állást (1-2), de Ivády Milán visszahozta a meccsbe csapatát. Ezután ismét jött Lambert, aki újra előnyhöz juttatta az óbudaiakat, de két és fél perccel a vége előtt megint egyenlített a MAC – jöhetett a hosszabbítás. A túlóra első percében máris emberelőnyhöz jutottunk, amit köszönettel ki is használtunk: Boleska Dániel juttatta a korongot az ellenfél kapujába, ezzel megőrizve az ÓHA veretlenségét az U16-os pontvadászatban!

Gergely Zsombor ekképpen nyilatkozott a látottakról:

Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésünk lesz. Az ellenfél kapusa parádésan védett, de ettől függetlenül a játék képe alapján nagyobb arányú győzelmet kellett volna aratnunk. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Dolgozunk tovább.

Eredmény – U16 B-bajnokság, keleti csoport:

Óbuda Hoki Akadémia – MAC Budapest B 4-3 hu. (1-0, 0-1, 2-2, 1-0)

 

U18:

Ifjúsági együttesünk két összecsapást tudott le a héten. Előbb otthon játszottunk egyet a DTVK Jegesmedvékkel, ám ahogy a mondás tartja, a medve nem játék. Három kiegyensúlyozott harmadot produkált ellenfelünk a találkozón, amelynek 0-19-es arányú vereség lett a vége. Ezt követően idegenben szerepeltünk: a Debreceni Hoki Klubhoz látogattunk el szombaton. Az első két etap komoly hazai fölényt hozott: 40 perc után 8-0 állt az eredményjelzőn. Mindezek után az utolsó harmad kifejezetten jól indult – Csontos László Menyhért és Sipos András Miklós tette szorosabbá az eredményt -, azonban a hajdúságiak a hajrában háromszor juttatták a pakkot a hálónkba, 11-2-re alakítva ezzel a párharc állását.

Eredmények – U18-as bajnokság:

Óbuda Hoki Akadémia – DVTK Jegesmedvék 0-19 (0-6, 0-8, 0-5)

Debreceni Hoki Klub – Óbuda Hoki Akadémia 11-2 (5-0, 3-0, 3-2)

 

Női U25:

Lányaink szerdán a MAC Budapest Marilynt látták vendégül. Az első harmad kiélezett párharcot hozott, nem volt okunk az unalomra: két Marilyn-gólra három óbudai jutott Péter Csilla és Nagy Renáta (2) jóvoltából. A középső játékrész is hasonlóképp izgalmas volt, de ebből ellenfelünk jött ki jobban: a két vendéggólt Ivády Nina egyenlítő találata követte. A záró húsz percre maradt a döntés, ami az 54. percben be is következett: a Marilyn-es lányok megszerezték a győztes gólt, így ők örülhettek a végén. Szoros, sportszerű találkozó volt, amire csak annyit mondhatunk: még több ilyet! (Persze legközelebb fordított eredménnyel.)

Ezúttal a csapat alkapitányát, Csontos Katalint szólaltattuk meg a mérkőzés kapcsán:

Múlt szerdán női csapatunk nagyon szoros mérkőzést játszott a Marilyn csapatával a női U25-ös bajnokságban. Két sorral álltunk fel, úgyhogy fárasztó meccsre számíthattunk a három sort kiállító ellenféllel szemben. A végig nagyon izgalmas és pörgős találkozó során az ÓHA Girls többször is vezetett, de sajnos végül a MAC-os lányok kerekedtek felül, pedig az utolsó percekben a kapust is lehozva, hat mezőnyjátékossal támadtunk. Mivel a mieink mindent beleadtak, végeredményben egy nagyon jó és élvezetes meccset tudhatunk magunk mögött.

Eredmény – Női U25-ös bajnokság:

Óbuda Hoki Akadémia Girls – MAC Budapest Marilyn 4-5 (3-2, 1-2, 0-1)