Heti összefoglaló – 2019/9-10. hét

Az elmúlt két héten 2 tornán és 16 bajnoki mérkőzésen voltak érdekeltek csapataink.

 

U8 C:

Szuperminiseink március 10-én az UTE által rendezett C-tornán vettek részt.

 

U10 C:

Mini C-egységünk március 2-án a Sportország SC által megrendezett tornán szerepelt – hazai pályán, vagyis az Óbudai Jégcsarnokban.

 

U12 A1 és A2:

Előkészítőseink a Dunaújvárosi Acélbikákhoz utaztak március 3-án, 10-én pedig a DVTK Jegesmedvéket látták vendégül.

 

U14 A:

Kölyök A-gárdánk február 26-án az UTE B-vel mérkőzött meg. Az első játékrészben a lila-fehérek jutottak vezetéshez, amit a középső harmadban tovább növeltek. A záró etapban Bodzai Dávid embehátrányos találatára 1 percen belül válaszoltak a hazaiak, majd Boleska Domonkos zörgette meg az ellenfél hálóját. A gól után időt kértünk, az Újpestnek azonban ismét sikerült visszaállítania a kétgólos különbséget, ezzel kialakítva a 4-2-es végeredményt.

Március 2-án – ugyancsak Újpesten – a Sportország SC vendégeként léptünk jégre. A hazaiak találtak be elsőként, ám Tóth Milán még az első harmadban egalizált. A második játékrész igen rosszul sikerült számunkra, ellenfeleink 3 góllal elhúztak, viszont az utolsó 17 perc egyértelműen a miénk volt: Tóth Milán, Kulcsár Gergely és Ivády Nina révén a lefújásnál ismét egyenlő volt az állás. A hosszabbítás sajnos a Cápáknak sikerült jobban, így ők örülhettek a végén – 5-4 oda.

Március 9-én a Győri NEMAK-DANA ETO HC-t fogadtuk Óbudán. Az első harmad gól nélkül ment le, a másodikban viszont Abonyi Trisztán és Bodzai Dávid góljával vezetéshez jutottunk, míg a vendégek csak egyszer találtak be. A záró játékrész az ellenfeleknek sikerült jobban, akik átvették az előnyt, így 2-3-re ők győztek.

Eredmények – U14-es bajnokság, helyosztók (9-18. helyezettek):

Újpesti TE B – Óbuda Hockey Academy 4-2 (1-0, 1-0, 2-2)

Sportország SC – Óbuda Hockey Academy 5-4 hu. (1-1, 3-0, 0-3, 1-0)

Óbuda Hockey Academy – Győri NEMAK-DANA ETO HC 2-3 (0-0, 2-1, 0-2)

 

U14 B:

Kölyök B-brigádunk február 28-án a Vasas SC B-t látta vendégül. Az első játékrészben két gólt szereztek a piros-kékek, a középső harmadban további kettő Vasas-találathoz Székely Kristóf révén egy óbudai is társult. A záró etapban három újabb vendégtalálat mellett Székely másodszorra is mattolta az ellenfél kapusát, 2-7 lett a találkozó vége.

Március 2-án a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű csapatát fogadtuk. Az első húsz percben ismét ellenfelünk lőtt két gólt, a következő harmad viszont 1-1 lett – az OHA részéről Decsi Veronika volt eredményes. A hajrában Balla Imre emberhátrányból talált be, így szoros 2-3-mal fejeztük be a mérkőzést.

Haluska Gábor így számolt be a találkozóról:

Előzetesen fegyelmezett játékot és a kapu támadását kértem a játékosoktól. A mérkőzést koncentráltan, fegyelmezetten kezdtük. A sebességgel voltak gondok, de a pozíciókat tartották, és mindenki tette a dolgát a kéréseknek megfelelően. A második harmadban többször beszorultunk a védekező harmadba, és a védekezésekben el is fáradtunk. Ennek ellenére a kapura lövések száma kiegyenlített volt, ami az 1-1 gólban is megmutatkozott. A harmadik harmadra át tudtuk venni az irányítást, de a helyzetekből csak egyet sikerült gólra váltanunk. Szoros mérkőzést játszottunk, és a játékosok mindent megtettek a győzelem érdekében.

Március 7-én a KASI USE-hoz utaztunk Kaposvárra. A hazaiak az első harmadban egygólos előnyhöz jutottak, amit az eseménytelen második játékrész után további hárommal növeltek, így végül 4-0-ra diadalmaskodtak.

Március 9-én a DVTK Jegesmedvék B jött hozzánk. A kezdő etapban a vendégek jutottak vezetéshez, de a folytatásban sikerült fordítani, miután Vayer Zalán emberhátrányból volt eredményes, majd pedig Kővári Álmos belőtte a győztes gólt. Ezzel B-seink megérdemelten szerezték meg első győzelmüket a szezonban, amelyet reméljük, több is fog még követni a bajnokság hátralévő részében. Gratulálunk a csapatnak!

Haluska Gábor a következőket nyilatkozta a mérkőzésről:

A kezdő korongbedobástól kezdve koncentráltan, fegyelmezetten játszott a csapat. Néhány, a védőharmadban elkövetett kisebb hibát kivéve mindenki tartotta a pozícióját, végezte a feladatát. Játékosaink támadólag léptek fel minden cserében, és ebben egymást segítve, csapatként működtek együtt. Ennek eredménye képpen az utolsó percig küzdve, saját kapunkat védve megtartottuk a vezetést, és 2-1 arányban megnyertük a mérkőzést.

Eredmények – U14-es bajnokság, helyosztók (19-31. helyezettek):

Óbuda Hockey Academy B – Vasas SC B 2-7 (0-2, 1-2, 1-3)

Óbuda Hockey Academy B – Goodwill Pharma Szegedi Vízmű 2-3 (0-2, 1-1, 1-0)

KASI USE – Óbuda Hockey Academy B 4-0 (1-0, 0-0, 3-0)

Óbuda Hockey Academy B – DVTK Jegesmedvék B 2-1 (0-1, 2-0, 0-0)

 

U16:

Serdülőink március 6-án Zalaegerszegen tették tiszteletüket. Az első harmadban Kleinhappel Márton, Boleska Dániel, Ivády Milán és Hegyesi Zsombor jóvoltából komoly előnyre tettünk szert, amit Lambert Levente a folytatásban még egy góllal megtoldott, ezután viszont a hazaiak másfél perc alatt felzárkóztak két gólra. A záró játékrészben még közelebb jöttek a zalaiak, de Boleska és Lambert (utóbbi egy duplával) biztossá tette az OHA győzelmét és a 4-8-as végeredményt.

Gergely Zsombor így értékelte a látottakat:

A mérkőzés első harmadában elég jó teljesítményt nyújtottunk, amit az eredmény is tükrözött. A második harmadban 6 játékos nem játszott 10 percen keresztül, amivel felhoztuk az ellenfelet, és a meccs további része értékelhetetlen lett a részünkről.

Március 8-án a Dunaújvárosi Acélbikákkal ütköztünk meg otthon. A kezdő etapot 2-2-es részeredménnyel zárták a csapatok (nálunk Ivády Milán és Nádasy Márton volt a gólszerző), és a középső harmadban is záporoztak a gólok: két újvárosi találatra három óbudai jutott (Lambert Levente duplázott ismét, és Ivády is másodszor volt eredményes). A hajrá mégis a vendégeknek sikerült jobban: Bodzai Dávid gólja előtt és után összesen háromszor örülhettek a piros-fehérek, így 6-7 lett oda a vége.

Március 10-én újfent mi voltunk a hazaiak, ám ezúttal a Debreceni HK érkezett hozzánk. Az első húsz percben Angelusz Áron Manó vette be tőlünk az ellenfél kapuját, de a hajdúságiak kétszer is betaláltak a másik oldalon. Noha a második harmadban esett egyetlen gólt a vendégek szerezték, a harmadik játékrészben Lambert Levente és Ivády Milán révén kiegyenlítettük az állást. Visszatért a remény, de a vége előtt pár perccel a debreceniek negyedszer is a hálónkba juttatták a pakkot, így 3-4 lett a végeredmény.

Eredmények – U16 B-bajnokság, helyosztók:

Egerszegi Titánok – Óbuda Hockey Academy 4-8 (0-4, 3-1, 1-3)

Óbuda Hockey Academy – Dunaújvárosi Acélbikák 6-7 (2-2, 3-2, 1-3)

Óbuda Hockey Academy – Debreceni HK 3-4 (1-2, 0-1, 2-1)

 

U18:

Ifjúsági együttesünk március 1-én a KMH SE-t látta vendégül. Az első harmadban egyik csapat sem talált be, ám a folytatásban a vendégek négy alkalommal váltották gólra helyzeteiket. A záró játékrészben további négy újbudai találat mellett Farkas Boldizsárnak köszönhetően mi is szépítettünk, így 1-8-as eredménnyel zárult a találkozó.

Március 2-án az FTC-Telekomhoz látogattak a mieink. Az első húsz perc szoros 2-1-gyel ért véget (nálunk Sipos András Miklós szerzett gólt), azonban a középső játékrész három ferencvárosi gólt hozott csupán. A finisben még ötöt pakoltak ehhez hozzá a fellelkesült hazaiak, így 10-1 arányban övék lett a győzelem.

Eredmények – U18-as bajnokság, középszakasz (11-14. helyezettek):

Óbuda Hockey Academy – KMH SE 1-8 (0-0, 0-4, 1-4)

FTC-Telekom – Óbuda Hockey Academy 10-1 (2-1, 0-3, 0-5)